2012. december 8., szombat

Egészségmegörzés


Kaptam egy Kedves felkérést Gábortól, hogy jelenítsem meg az oldalon,

Mi is a wellness és miért jó?


Mit is jelent ez a kifejezés? Egyfajta testi jóllétet jelent, amit azáltal elérnek és tartanak fenn az emberek, hogy megfelelően étkeznek, és rendszeres testmozgást végeznek.



összetett, leginkább a „testi-lelki jóléttel” lehetne leírni. Sokan a szó hallatán valamiféle könnyed szórakozásra, vagy csupán egy kellemesen eltöltött, kényeztető hétvégére gondolnak, ám ennél sokkal kidolgozottabb és sokrétűbb. Nyugodtan kezelhetjük életfilozófia ként is. 

Központban a test és a lélek harmóniája, a kiegyensúlyozottság, a magabiztosság, és a pozitív közérzet áll. Ahhoz pedig, hogy ezeket mi is megvalósítsuk, nekünk is el kell sajátítanunk a wellness életfilozófiáját.

Életünk minden területén elsajátíthatjuk, és élvezhetjük a wellness örömeit, és szépségeit. Minden lehetőségünk adott ahhoz, hogy mi is elérjük ezt a testi-lelki jólétet. Különböző technikák és relaxációs gyakorlatok teszik lehetővé számunkra, hogy testünket fejlesszük, ápoljuk, s ezek összessége egyszerre kényezteti testünk és lelkünk. A mindenki számára jól ismert távol-keleti relaxációs és önfejlesztő módszerek, mint például a tai chi illetve a jóga is összefüggésbe hozható a wellness-el. Ezek ugyan is segítenek nekünk, hogy felfedezzük, s örömünket leljük saját testünkben, és a stresszes időszakokat könnyedén átvészeljük.



Ez csupán a lehetőségek töredéke, mely abban segít, hogy tudatosabbak legyünk testünkre. Számos olyan fitnesz és sport centrum van már Magyarországon melyek különösen a wellness életmódot követni vágyók igényeit szeretnék kielégíteni. Ezen lehetőségek közül mindenki megtalálhatja a maga számára leginkább megfelelő testet és lelket egyaránt megmozgató tevékenységet. Mindezekre pedig lehetőségünk nyílik, hogy akár vidéken, távol a városok forgatagától nyugalomban töltődjünk fel, elfelejtve és magunk mögött hagyva a stresszes élet minden gondját és baját. Igénybe vehetjük a pihentető jógát, tai chit, ám akár lovagolni, teniszezni, úszni, és különböző speciális mozgáskultúrával is megismerkedhetünk köszönhetően a wellness átfogó életstílusának.

Étrendünk kialakításában is segítséget, illetve támpontot nyújthat ugyan csak a wellness gondolkodás. Központban az egészségünk szerepel, s minél inkább szervezetünk kiegyensúlyozottságára törekszik, anélkül, hogy bármilyen ínycsiklandó falattól meg kellene fosztani magunkat. Ma már kifejezetten erre a célra kialakított ún. „wellness menüvel” várják vendégeiket a nagyvárosi és a vidéki szállodák. 

Emellett fontos szerepet kap, hogy passzívan is élvezzünk s örömet leljük saját testünkben. Szinte az egész országban elérhetőek a „spa-k”, azaz gyógy – illetve termálfürdők nyújtotta kényeztető és ápoló lehetőségek. Idetartoznak a különféle masszázsok is, melyek közben gyakorta bőrünkbe különböző illatanyagokat, vitaminokat, ásványi anyagokat és egyéb, a bőrünk számára elengedhetetlen hatóanyagokat juttatnak be szervezetünkbe. Egyszerre kényeztet és ápol, lényegében erről szól a wellness életfilozófia.



Semmi kellemetlen tortúrának nem kell alávetnünk magunkat, s mégis minden egyes „lépés” melyet teszünk, csak magunkért tesszük, s javunkra szolgál. Ebben nyújt segítséget a wellness életmódot hirdető és követő emberek, programok, szervezetek, egyesületek sokasága.

A wellness kifejezést igen egyszerűen is megmagyarázhatjuk, ezzel felelevenítve egy régi magyar szólást, mely teljes mértékben igaz a wellness szellemiségére: „ép testben, ép lélek”.



A wellness részei lehetnek (torna, egészséges táplálkozás, úszás, fitnesz, masszázs stb.) beépülhet a hétköznapokba is, de leggyakrabban egy-egy szállodai kúra (4-5 nap vagy egy hét) alkalmával veszik igénybe ezeket a szolgáltatásokat.


13 megjegyzés:

  1. Fantastic blog! Do you have any tips for aspiring writers?
    I'm hoping to start my own blog soon but I'm a little lost on everything.
    Would you advise starting with a free platform like Wordpress or
    go for a paid option? There are so many options out there that I'm totally confused .. Any recommendations? Thanks!
    my web page: mac baren 7 seas

    VálaszTörlés
  2. Usually I don't learn article on blogs, but I would like to say that this write-up very pressured me to try and do it! Your writing taste has been amazed me. Thank you, very great article.
    Feel free to surf my web-site ... drum tobacco

    VálaszTörlés
  3. These are basically short term loans that do present you meet your fiscal matters within a preferred certain
    time period. Taking into consideration time limitations these loans are particularly made above an obligation cost-free
    platform. As such, these are kept completely free of charge from credential checksums.
    Troubles such as defaults, arrears, bankruptcy, CCJs and
    even IVAs are not thought to be right here.
    Further, there are also no collaterals associated
    with these loans. There is minimal paper perform necessary
    on the aspect of borrower. There are also no hidden or additional documentation or
    faxing needed right here. Applying for these loans is also really
    hassle-free. People only need filling an on-line form and as soon as this gets
    approved cash is received inside 24 hours time frame.
    These loans are commonly supplied below hassle-free terms and circumstances.
    The basic fundamental applicant criteria right here
    is that they should really be a UK resident
    and of 18 years of age.
    Check out my weblog :: http://www.andraschkokaffee.com/node/3305

    VálaszTörlés
  4. These are generally brief term loans that do offer you meet your fiscal difficulties inside a preferred distinct time period.
    Taking into consideration time limitations these loans are especially
    developed above an obligation absolutely free platform.
    As such, these are kept totally free from credential checksums.
    Problems such as defaults, arrears, bankruptcy,
    CCJs and even IVAs are not regarded as here. Additional, there are also
    no collaterals associated with these loans.
    There is minimal paper work expected on the component
    of borrower. There are also no hidden or added documentation or faxing needed here.
    Applying for these loans is also especially hassle-free.
    People today merely call for filling an on line form and once this gets
    authorized cash is received inside 24 hours time frame.
    These loans are often provided under practical
    terms and conditions. The general simple applicant criteria right here is that they should certainly be a UK resident and of 18
    years of age.
    My blog :: http://goliterature.info/index.php?do=/blog/107317/want-to-take-out-suitable-monetary-assistance

    VálaszTörlés
  5. These are essentially short term loans that do give you
    meet your fiscal issues within a desired distinct time period.

    Considering time limitations these loans are specifically developed above
    an obligation free platform. As such, these are kept totally free
    of charge from credential checksums. Difficulties such as defaults, arrears,
    bankruptcy, CCJs and even IVAs are not thought to be here.
    Further, there are also no collaterals connected with these loans.
    There is minimal paper operate essential on the portion of borrower.
    There are also no hidden or additional documentation or faxing required right here.
    Applying for these loans is also particularly handy.

    People today merely need filling an online form and when this
    gets authorized money is received inside 24 hours time
    frame. These loans are typically provided under convenient terms and conditions.
    The common fundamental applicant criteria here is that they should really be a UK resident and of
    18 years of age.
    Take a look at my blog - lankanmasala.info

    VálaszTörlés
  6. These are basically short phrase loans that do offer you meet your fiscal difficulties inside a desired particular time period.

    Considering time limitations these loans are especially created
    above an obligation zero cost platform. As such, these are
    kept completely cost-free from credential checksums. Issues such as defaults, arrears, bankruptcy, CCJs and even IVAs are not regarded as
    here. Further, there are also no collaterals connected with these loans.
    There is minimal paper perform necessary on the aspect of borrower.
    There are also no hidden or extra documentation or faxing needed right here.
    Applying for these loans is also highly hassle-free.
    Individuals basically demand filling an on-line type and when this gets authorized cash
    is received within 24 hours time frame. These loans are frequently
    provided under hassle-free terms and conditions. The basic simple applicant criteria right here is that they should be a UK resident and of 18 years of age.
    Check out my web-site click

    VálaszTörlés
  7. I have been exploring for a bit for any high-quality articles or weblog posts in this
    kind of area . Exploring in Yahoo I finally stumbled upon this website.
    Studying this information So i am glad to express that
    I've a very good uncanny feeling I found out exactly what I needed. I such a lot undoubtedly will make sure to do not overlook this site and provides it a glance on a continuing basis.

    My web blog :: ロレックススーパーコピー

    VálaszTörlés
  8. If you are going for most excellent contents like myself, simply
    pay a visit this web site every day for the reason that it gives quality contents, thanks

    my web page: www.rolexoutletfreeshipping.com

    VálaszTörlés
  9. Hi just wanted to give you a quick heads up and let you know
    a few of the pictures aren't loading correctly. I'm not sure why but I
    think its a linking issue. I've tried it in two different browsers and both show the same results.

    Check out my blog :: 激安ロレックスコピー

    VálaszTörlés
  10. Greetings! I know this is kinda off topic but I was wondering which blog platform are you using for this website?
    I'm getting sick and tired of Wordpress because I've had problems with hackers
    and I'm looking at alternatives for another platform. I would be fantastic if you could point me in the direction of a good platform.

    Here is my website :: 激安プラダ バッグ

    VálaszTörlés
  11. I do agree with all of the concepts you have introduced to
    your post. They are very convincing and can definitely work.
    Still, the posts are very brief for beginners. Could
    you please lengthen them a bit from next time?
    Thank you for the post.

    Feel free to surf to my web site; コーチ

    VálaszTörlés
  12. Very energetic post, I loved that bit. Will there be a part 2?


    Review my website :: http://www.vdubsdesigns.co.uk

    VálaszTörlés

Nagyon szépen köszönöm, hogy ellátogattál oldalamra.
Legyen egy fantasztikusan jó napod! :-) <3

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Tetszik - Megosztom

Megosztás