2011. február 19., szombat

Piton ihlette smink, és frizura


Sor került, kedves barátnőmnek, Szabinának az átváltoztatására is, aminek nagyon örültem, mert már nagyon régóta terveztük ezt a napot.
Végre elérkeztünk ehhez a naphoz, amikor mi is, ereszd el a hajamat játszhattunk, elengedhettük és jól érezhettük egy kicsit magunkat.
Amíg a két Apuci a gyerkőcökkel játszott, mi egy kicsit csajos dolgokkal foglalkoztunk.
Ezért fiúk HÁLA nektek is, amit nagyon szépen köszönünk!!!
Íme a végeredmény:


Ez az egyik kedvenc képem Szabináról.
Azt el kell, áruljam, a fölsője adott ihletet arra, hogy ezt a Piton mintát elkészítsem az arcára.
Az átváltozás kezdetét leszerettem volna fotózni, de mire észbe kaptam a sietségben, a frizuráját már elkészítettem, úgy, hogy sajnos ezzel a képpel kell beérjétek.
Tehát Szabina az átváltoztatás előtt:



és az átváltozások után:







Következik két kép, ezek is a kedvenceim:





Megmondom őszintén,Szabinával nagyon jó volt dolgozni, tudta miként kell beállni a neki megfelelő módon úgy, hogy nagyon jó képeket tudjak készíteni róla.





















Ezek voltak a képek, és most következzen a két videó, a frizuráról, és a sminkről:






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Nagyon szépen köszönöm, hogy ellátogattál oldalamra.
Legyen egy fantasztikusan jó napod! :-) <3

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Tetszik - Megosztom

Megosztás