2010. július 23., péntek

Nyári napsütötte megviselt frizuránk…



A nyári napsütötte megviselt frizuránkat úgy tehetjük egészségesebbé, és úgy kímélhetjük, ha hajmosásnál langyos vizet használunk, és a végső öblítést hideg vízzel végezzük. Öblítés után hajunk meghálálja, ha egy kis pakolást, illetve balzsamot teszünk hajunk végeire.
A pakolást kevésbé sűrűen kell alkalmaznunk, kb. egy- másfél hetente, ez hajmosástól is függ.
Van, akinek a kellően jobban zsírosodik a haja, és ezért nem használ hajbalzsamot, pakolást.
Ilyenkor azt szoktam tanácsolni, hogy legalább egy kevés hajvégápoló olajjal mindenképp kezelje a nedves hajának végeit. Ezzel máris egy kis előrelépést tett a haja egészsége megőrzése érdekében.


Régen nagyanyáink korában megoldották ezeket a problémákat mindössze egy sima mezei ecetes, vízzel kevert öblítéssel.
Igaz nem feledkeztek meg arról sem, hogy az ecet, több használat után kissé sötétített a hajukon.
Ha ellenkező hatást szerettek volna, azaz világosítani, akkor citromos vízzel / 1l vízhez + 2 evőkanál citrom / öblítették.
Mindazok mellett, hogy olcsó beruházás, még a hajukat is kisimította, és fényesebbé varázsolta.
Hát ezek a kisöregek tudtak ám élni... 
„ bezzeg az én időmben " ahogyan ők mondanák.


Vannak kimondottan olyan készítmények is, amik nem zsírosítják hajunkat.
Lehet, hogy ez hajtípustól is függ, nekem ezek váltak be:

Semi di Lino kristály lenmagolaj, ez egyáltalán nem zsírosította hajamat.




Az Avon,Új Advance Techniques termékcsaládot dobott a piacra, ezért most más kiszerelésű termékkombináció közül választhatunk „megint”.
Én nagyon szeretem a változatos dolgokat, de azt nagyon nem szeretem, amikor valamiből beválik valami, és nemsokára rá kivonják a forgalomból. Ez olyan bosszantó tud lenni…
Most viszont kipróbáltam az új termékük közül a kék regeneráló Sampont, balzsamot és a hajvégápoló tejet, ami kimondottan töredezett, és sérült hajra való.
A SAMPON mindazok mellett, hogy tisztít, erősíti, és védi a hajat, még a hajszálak szállását is csökkenti.
 A HAJVÉGÁPOLÓ tej véd a hajformázás során bekövetkező hő általi károsodásoktól.
A BALZSAM puhábbá, selymesebbé teszi a töredezett hajat.




A Gliss Kur „ Sárga „ kiszerelése szintén tápláló hatású, védi a hajat, miközben egészségesebbé varázsolja hajkoronánkat.



A szárításnál, arra ügyeljünk, hogy langyos levegővel szárítsuk a hajunkat, illetve, ha módunk adódik rá, inkább levegőn hagyjuk megszáradni.


Igaz, az sem elhanyagolandó, ha legalább egy, vagy másfél havonta fodrászunknál látogatást teszünk egy kis hajvég igazításra / egészségügyi vágásnak, ahogyan én szoktam nevezni./
Ettől hajunk kissé fényesebbé, rendezettebbé válik.


1 megjegyzés:

  1. Hello! Do you know if they make any plugins to safeguard against hackers?

    I'm kinda paranoid about losing everything I've worked hard on.

    Any tips?

    Look at my web-site - http://prawnipedia.com/index.php?title=User:KevinMonk

    VálaszTörlés

Nagyon szépen köszönöm, hogy ellátogattál oldalamra.
Legyen egy fantasztikusan jó napod! :-) <3

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Tetszik - Megosztom

Megosztás